Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

Dr. Halász Csenge

 

Dr. Halász Csenge 2017-ben végzett a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán. Már hallgatóként érdeklődött a magánjogi területek iránt, a demonstrátori feladatok ellátása mellett különböző szakmai versenyeken és a Kar Tudományos Diákkörében is aktív szerepet vállalt. A XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia kötelmi jogi szekciójában „A jóerkölcsbe ütköző szerződések az elméletben és a gyakorlatban” című munkáját harmadik helyezéssel és két különdíjjal jutalmazták. Jelenleg második éve folytatja PhD tanulmányait a Deák Ferenc Állam-és Jogtudományi Doktori Iskolájában a Polgári Jogi Tanszék doktorandájaként. Kutatási területe a személyiségi jogok témaköréhez kapcsolódik, kiemelve e terület újdonságait és határterületeit. A Tanszéki feladatain kívül a Kúria gyakornokaként betekintést nyer a személyiségi jogviták gyakorlati kérdéseibe is.

Önéletrajz

 

dr. Sápi Edit

 

2013-ban végeztem a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán, 4,5-ös cum laude diplomával. Már az egyetemi évek alatt a magánjog, különösen a polgári jog tárgyköre vonzott. Joghallgatóként tudományos diákköri dolgozatot és szakdolgozatot is a sajtóhelyreigazítás témaköréből készítettem. 2013 szeptemberében felvételt nyertem a Miskolci Egyetem, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolába, mint nappali tagozatos doktorandusz. Doktorandusz éveim kezdetétől fogva a szerzői jog képezi kutatási témámat. A szerzői jogon túlmenően szívesen foglalkozom iparjogvédelmi, személyiségvédelmi és öröklési jogi kérdésekkel is. PhD értekezésemet – melynek műhelyvitáját 2018 májusában tartottuk, a nyilvános védés pedig a közeljövőben esedékes – „A színpadi művek szerzői jogi védelme” címmel készítettem.

Önéletrajz

MTMT link:https://vm.mtmt.hu//search/slist.php?nwi=1&inited=1&ty_on=1&url_on=1&cite_type=2&orderby=3D1a&location=mtmt&stn=1&AuthorID=10039075

 

Juhász Ágnes

 

Dr. Juhász Ágnes 2006-ban szerzett jogi diplomát a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Tanulmányait a Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájában folytatta nappali tagozaton Prof. Dr. Fazekas Judit és Prof. Dr. Bíró György közös témavezetése mellett. A doktori évek alatt ösztöndíjasként több külföldi egyetemen (Trier, Firenze, Bochum) is kutatott. „A közbeszerzés közösségi és nemzeti jogi szabályozása – Magánjogi elemek a közbeszerzési szerződésre vonatkozó rendelkezések körében” című doktori értekezését – summa cum laude minősítéssel – 2011 szeptemberében védte meg. Az értekezés az időközben megváltozott jogi környezetnek megfelelően átdolgozva és további kapcsolódó kérdéskörökkel kibővítve 2014-ben jelent meg monográfia formájában „A közbeszerzésről másképpen – Közjog és magánjog határán” címmel.

Doktori értekezésének megvédését követően a közbeszerzés magánjogi határkérdéseinek irányából egyre inkább a klasszikus magánjog területe felé fordult, ezt tükrözik publikált írásai is, amelyek számtalan kérdést dolgoznak fel túlnyomórészt a szerződési jog, de a kártérítési és a dologi jog, valamint az öröklési jog területéről egyaránt.

2008-tól a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi Tanszékének oktatója, tevékenységét 2008-2012 között egyetemi tanársegédi, 2012 óta pedig egyetemi adjunktusi munkakörben végzi. Gyakorlatokat, szemináriumokat és előadásokat tart a jogi kar jogász és igazságügyi igazgatási képzésében, részt vesz továbbá a társkarokon meghirdetett jogi tantárgyak oktatásában is. Évről-évre több sikeres TDK, valamint évfolyam- és szakdolgozat konzulense, koordinálja továbbá a tanszékhez rendelt demonstrátor hallgatók tevékenységét.

Dr. Juhász Ágnes tagja a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán belül 2016 tavaszán Leszkoven László egyetemi docens vezetésével létrejött Modern Magyar Polgári Jogi és Európai Magánjogi Kutatóközpontnak. 2017 folyamán kutatóként részt vett az Igazságügyi Minisztérium által támogatott „Új kihívások a XXI. század magánjogi felelősségében” című oktatási és kutatásfejlesztési projektben. A 2017. szeptember 1. – 2021. augusztus 31. közötti időszakban „Az érvénytelenség és hatálytalanság kérdéskörének vizsgálata az új Ptk. tükrében” című NKFI projekt szenior kutatója. 

Magas szintű tudományos tevékenységet folytat. Tudományos közleményeinek száma 70, amelynek mintegy harmada idegen nyelven jelent meg. Az oktatás és a tudomány terén folytatott tevékenységének elismeréseként több alkalommal is kitüntetésben részesült. 2013-ban a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Pro Facultate Iurisprudentiae kari kitüntetését kapta meg, míg 2017 őszén, az MTA Miskolci Területi Bizottsága „Magyar Tudomány Ünnepe” alkalmából rendezett ünnepi ülésén kiemelkedő kutatómunkája elismeréseként MAB-DIPA Tudományos Díjat vehetett át.

Önéletrajz

MTMT link: https://vm.mtmt.hu//search/slist.php?nwi=1&inited=1&ty_on=1&url_on=1&cite_type=2&orderby=3D1a&location=mtmt&stn=1&AuthorID=10024769

 

Dr. Pusztahelyi Réka

 

PhD.
egyetemi adjunktus
Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék
reka.pusztahelyi@gmail.com
+36465656-111 ext. 1256
3515 Miskolc-Egyetemváros

A szerző, Dr. Pusztahelyi Réka, PhD. egyetemi adjunktus, 2004 óta a Miskolci Egyetem Polgári Jogi Tanszékének oktatója. PhD fokozatát 2013-ban szerezte. Eddigi tudományos munkássága érinti a dologi jog, azon belül az elbirtoklás, a közös tulajdon és az ingatlan-nyilvántartás területeit. Szellemi alkotások jogát, azon belül is a védjegyjogot érintő kutatásait is több ízben publikálta. A kötelmi jog területére tartoznak nagyrészt írásai, így „A magánjogi elévülés dogmatikai alapjai” címmel írt doktori értekezése is, amelyet átdolgozott formában, az MTA könyvkiadási pályázata támogatásával 2015-ben publikált. Jelenlegi fő kutatási iránya a fokozott veszéllyel járó tevékenységért való felelősség, annak hazai és nemzetközi összehasonlító kutatása, utóbbi években született publikációi is jobbára ehhez kapcsolódnak. E kutatását a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Egyed István posztdoktori ösztöndíja támogatásával folytatja. Részt vesz Polgári Jogi Tanszék által 2017. évben elnyert, négyéves NKFI kutatási témapályázatban is: „Az érvénytelenség és hatálytalanság kérdéskörének vizsgálata az új Ptk. tükrében”.

Önéletrajz

MTMT link: https://vm.mtmt.hu//search/slist.php?lang=0&top10=0&AuthorID=10027712

 

 

dr. Kriston Edit

Önéletrajz